Külföldi támogatással folyik a munka
Vidékfejlesztés Nyárádszereda kistérségben
2001. nyarán vidékfejlesztési munka indult el Nyárádszereda kistérségben (Nyárádszereda, Nyárádgálfalva és Csíkfalva községek). A kétéves programot (2001-2003) Hollandia Külügyminisztériuma támogatja a MATRA program keretén belül, a MilieuKontakt Oost-Eurpa alapítványon keresztül. (A MATRA program célja a közép- és kelet-európai államok civil társadalmát segíteni a demokratikus rendszer kialakításában). Így indult el a Romániai fenntartható fejlődés nevű program, amelyben négy romániai kistérség (Nyárádszereda, Torockó, Bánfihunyad és Biharfenes) kap támogatást saját fejlesztési stratégiájának kidolgozására. A program országos koordinátora Hajdu Zoltán, a marosvásárhelyi Fókusz Ökó Központ elnöke. (Fenntartható fejlődés alatt azt a fejlődést értjük, amely a ma igényein alapszik, de nem rontja a következő nemzedék esélyeit sem, továbbá fontosnak tartja a gazdasági, szociális és környezeti tényezők racionális kihasználását.)
clikkelyen a terkepre egy nagyobb valtozatert
Az első félév (2001. július-december) előkészítő jellegű volt. Ebben az időszakban alakítottuk ki Nyárádszereda kistérségben a Helyi Munkacsoportot, amelyben a három községből húsz személy vesz részt (mérnökök, közgazdászok, pedagógusok, lelkészek, orvos, polgármester, köztisztviselő és fizikai munkás). Ugyancsak ebben a félévben végeztünk egy felmérést a községek környezeti és gazdasági kérdéseiről. Decemberben a nyárádszeredai Polgármesteri Hivatalban megnyílt a Nyárád Kistérségi Fejlesztési Iroda, ahová naponta 13-16 óra között fordulhatnak információkért Gligor Róbert László helyi programkordinátor-irodavezetőhöz.

A második félév (2002. január-június) már konkrét megvalósítások időszaka. Januárban másodszor végeztünk véleményfelmérést a lakosság körében, ezúttal a legsürgősebb gazdasági, szociális és környezeti kérdések, illetve megoldási javaslataik felől érdeklődtünk. Január végén találkoztunk mindhárom községben a helyi civil szervezetek és intézmények, valamint a lakosság képviselőivel, meghallgatva az ő javaslataikat. A felmérések szerint a gazdaság területén az utak rossz állapota, a mezőgazdaság állapota, a távközlési problémák, szociális téren a munkanélküliség, az alacsony bérek és nyugdíjak, környezeti szempontból a szemétgazdálkodás, vízgazdálkodás, a szenyvíztisztítás és ivóvízellátás hiányosságai jelentik a legsürgősebb kérdéseket. Mindezeket figyelembe véve, februártól teljes gőzzel dolgozik a munkacsoport a kistérség fenntartható fejlesztési stragiájának elkészítésén. Az egyes munkacsoportokat külső szakemberek is segítik, az ő feladatuk a szaktanácsadás és az elkészült munka ellenőrzése, a szakmai hitelesség biztosítása érdekében.

A munkát a következő személyek végzik: Mezőgazdasági csoport: Adorjáni Pál (Kisadorján), Balogh István (Jobbágyfalva), Fábián Attila (Nyárádszereda), Székely István (Nyárádgálfalva), szakember: dr. Tamás Lajos (Marosvásárhely).
Gazdasági csoport: Csíki Béla (Nyárádszereda), Magyari Vencel (Nyárádszereda), szakember Lázár Balázs (Marosvásárhely).
Szociális csoport: Gecző András (Csíkfalva), György Sándor (Nyárádszereda), Karácsony Csilla (Nyárádgálfalva), Szabó Zoltán (Nyárádszereda), Szén Cilla (Jobbágyfalva), Szén Sándor (Jobbágyfalva), szakember Kerekes Károly képviselő (Marosvásárhely).
Környezetvédelmi csoport: Filep Kincső (Nyárádszereda), Kádár Gyöngyi (Nyárádszereda), Kilyén Levente (Csíkfalva), szakember Kelemen Árpád (Marosvásárhely)
Információs csoport: Csíki Albert (Nyárádgálfalva), Csíki Sándor (Nyárádszereda), Sándor Szilárd (Szentháromság), Tóth Ferenc (Nyárádgálfalva), szakember Márton Zoltán (Szováta).
A fejlesztési stratégiát április folyamán nyomtatjuk ki, azután a lakosság és közvélemény elé tárjuk, majd nyilvános fórumok keretében szinte minden településen bemutatjuk és megvitatjuk.
Februárban kezdtük el a második félév másik fontos teendőjét, egy kísérleti terv (pilot project) elindítását. Ez a terv egy fontos és rövid távon is megvalósítható lakossági igényt, kérdést próbál megoldani. A felmérések eredményei és a vélemények mérlegelése után a Helyi Munkacsoport úgy döntött, hogy egy Teleház-típusú információs irodát (hivatalos nevén Vidéki Információs Központ) jelöl ki megvalósításra. Ennek érdekében a munkacsoport Csíki Sándor szeredai tanárt és községi tanácsost, a Pro Familia Transilvania elnökét bízta meg azzal, hogy kellőképpen előkészítse a tervet és egy komoly pályázati dokumentációt állítson össze. Amennyiben ez meg fog felelni a holland támogató elvárásainak, akkor a program keretében 2002 nyarától egy év alatt közel 2000 euró támogatást nyernénk a terv megvalósítására. Ez azt jelentené –a terv szerint-, hogy Nyárádszeredában a volt szülészet épületében megvalósulhatna egy többfunkciós intézmény, amely modern számítógépes felszereléssel egyszerre lenne információs központ és Teleház, ahol megtalálható és elérhető lenne a munkaerő kereslet-kínálat, turisztikai és gazdasági információk, pályázatok, Internet, különböző képzéseket is le lehetne bonyolítani. A szeredai központ mellett Csíkfalván és Gálfalván is lenne egy-egy ugyanilyen rendeltetésű iroda, ahol a a helyiek is hozzájuthatnak ugyanazokhoz az információkhoz.
A program harmadik és negyedik félévében (2002-2003) a programban lehetőség nyílik egyéb, kisebb horderejű, de fontos problémák (mikroprojektek) megoldására is, pályázati rendszerben elnyerhető pénzbeli támogatás révén.
Gligor Róbert László helyi koordinátor